Aranyalma Tanoda

A kedvezményezett neve: Human-Net Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Humán Erőforrásfejlesztési Alapítvány

A projekt címe: Aranyalma Tanoda

A szerződött támogatás összege: 18 771 500 Ft

A támogatás mértéke %-ban: 100 %

A projekt tartalmának bemutatása:

Aranyalma Tanoda

EFOP-3.3.1-16-2017-00081

A projekt célja a Nyíregyházán, elsődlegesen Örökösföldön és a város egyik szegregált lakótelepén, a Keleti lakótelepen élő 30 fő, 6-18 év közötti hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló iskolai lemorzsolódásának megelőzése, iskolai előmenetelének javítása. A programot és abban minden elemet a gyermekek egyéni igényeihez és szükségleteihez igazodva valósítunk meg. Ennek érdekében az előzetes igényfelmérés eredményeihez illeszkedően, illetve a korábbi Tanoda megvalósítási tapasztalataira építve terveztük meg jelen projekt tevékenységeit, a tanulók előrehaladását pedig az egyéni haladási naplóban rögzítjük.

A projektben olyan elemeket terveztünk, melyek a tanulók személyiségét, magatartását, egyéni és közösségi kompetenciáját széles körben fejlesztik. Hangsúlyt fektetünk a tanulók szociális, érzelmi nevelésére, a mentálhigiénés fejlesztésre, a pályaválasztással kapcsolatos ismeretek bővítésére, a tanulók egyéni életpálya alakulásának támogatására, önismeretének, pozitív jövőképének fejlesztésére. Ezen felül lényeges programelemünk a tehetséggondozás, mely egyfajta kitörési lehetőséget is biztosít a hátrányos helyzetű célcsoport számára. Tapasztalt Tanoda megvalósító szervezetként ismerjük azokat a programokat, melyek a célcsoport számára motivációt jelentenek, ezért olyan alternatív, nem-formális pedagógiai módszereket alkalmazunk, melyek érdekesek és figyelemfelkeltőek.

A szabadidő hasznos eltöltése is kulcsfontosságú a célcsoport körében, mellyel a további problémák kialakulását előzzük meg. 5 alkalommal kirándulást, 1 alkalommal táborozást szervezünk és uzsonnát is biztosítunk a tanodás gyerekek számára.  A 6 alkalommal megvalósuló és legalább 180 főt megmozgató nyitott tanodai programok lehetőséget biztosítanak a tanulók szűkebb és tágabb környezetének érzékenyítésére, programokba történő bevonására.

A projekt tényleges befejezési dátuma: 2018.12.31.

Projekt azonosítószáma: EFOP-3.3.1-16-2017-00081