Puzzle

Rakd össze magad!

A PUZZLE című projekt keretében egy több héten át tartó fejlesztési folyamatra invitáljuk a 15-24 éves korosztályba tartozó fiatalokat és családtagjaikat. Alapítványunk évek óta foglalkozik ifjúság fejlesztéssel és ez idő alatt rengeteg tapasztalat gyűlt össze egy nagyszabású projekt megvalósításához. Projektünk a C&A vállalat Cofra Alapítványának támogatásával valósul meg, ezért semmilyen költség nem terheli a résztvevőket.

A “PUZZLE – Rakd össze magad!” program az ifjúsági korosztályt érintő kihívásokra reagál, elősegíti a személyes képességek (ún. soft skillek) fejlődését, javulni fog a fiatalok problémamegoldó, információ feldolgozó, döntési és kommunikációs készségük, megismerik és megtanulják a projekttervezés- és megvalósítás lépéseit. 

A csoportokban zajló fejlesztési folyamatban a fiataloknak lehetőségük lesz egy személyre szabott programcsomag összeállítására, amelyben minden puzzle darab a helyére kerül. 

Közösségfejlesztő céllal közös rendezvényt, kirándulást és nyári tábort is szervezünk.

A fiatalokat fejlesztőpedagógusok, pszichológusok és szociális szakemberek kísérik majd az élménydús úton.

A meghívott szakemberek mind azt a szemléletet adják tovább, amit mi képviselünk, melyben a gyermek nem egy megjavítandó személy, hanem megismerve sajátosságait, a világ rájuk gyakorolt hatását, ezáltal közel kerülve a benne zajló folyamatokhoz, velük együtt érhetünk el tartós, békés, együttműködő változásokat.

A folyamat 14 alkalomból áll. Az alkalmakat szombati napokra tervezzük 9-16 óra közé, a foglalkozások időtartama változó, előfordulhat hogy csak egy délelőttött vagy egy délutánt vesz igénybe.

A projekt része még az úgynevezett gazdagító programok is, kirándulás, nyári tábor és rendezvények.

A foglalkozások lehetséges témái: önismeret, együttműködés fejlesztés, kommunikáció, meseterápia, önismeretei társasjáték, társasjáték mint kompetenciafejlesztés, élő, nyilvános beszéd gyakorlása, meditáció, relaxáció, hogyan készülünk a munka világára, vállalkozásra, időgazdálkodás, tervezés, hétköznapi pénzügyek, digitális világ, applikációk.

A résztvevők számára egyéni és kiscsoportos tanácsadásokat is kínálunk igényeik szerint: Life coach, Pályaorientáció, Pszichológiai, jogi, Pár- és Családterápia, Életmód, Stílus, stb. 

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok foglalkozzanak magukkal, megértsék, hogy időt kell szánni a fejlődési folyamatok megélésére. Azt szeretnénk, hogy a programra jelentkező fiatalok a projekt teljes időtartama alatt aktív résztvevők legyenek. A tartalmas,minőségi tudásátadás és fejlesztés nem egy-két alkalom alatt megvalósuló gyors segítség, hanem a logikusan egymásra épülő modulok feldolgozása nélkülözhetetlen a jól használható ismeretek elsajátításához. Az induló csoportokat mentorok kísérik, aki felveszik a kapcsolatot személyesen minden jelentkezővel.

Amit kínálunk: jó hangulat, gyakorlatban alkalmazható tudás,  nem formális programok, közösség rengeteg játék, szuper szakemberek, egy életre szóló élmény.

A Puzzle projektről fiataloknak

A Puzzle projekt nagyon különleges lehetőség minden fiatalnak, aki részt vesz benne. Ha idézhetünk egy kortársatoktól: “ ez olyan, mint egy életkezdési egyetem!” 

Ahogy Ti fogalmaztátok: ez olyan, mint egy életkezdési egyetem! 

Az utóbbi időben többször is volt lehetőségünk a 15-20 éves korosztállyal együtt dolgozni. A projekt születésének indítója volt ez sok együtt töltött idő és az ott szerzett tapasztalat.

Tőletek kapott visszajelzések és a veletek folytatott beszélgetések alapján úgy láttuk, hogy fetétlenül szükséges volna egy nyitott, sokak számára elérhető és ingyenes tréning sorozat, ami felkészíti a résztvevő fiatalokat a napjainkban olyan gyakran jelentkező kihívásokra.

A  “PUZZLE – Rakd össze magad!” program elősegíti a személyes képességek (ún. soft skillek) fejlődését, javulni fog a résztvevők  problémamegoldó, információ feldolgozó, döntési és kommunikációs készsége, megismerik és megtanulják hogyan kell célokat kitűzni és azokat megvalósítani.

A csoportokban zajló fejlesztési folyamatban résztvevőként lehetőségetek lesz egy személyre szabott programcsomag összeállítására, amelyben minden puzzle darab a helyére kerül. Az általunk ajánlott témakörökből magatok választjátok ki, hogy melyikről szeretnétek többet hallani, vagy foglalkozni. A csoportok, mint egy puzzle darabkákat összeállítják közösen a nagy képet.

Az Önismeret, Együttműködés fejlesztés, Kommunikáció kihagyhatatlan elemek, de különleges és értékes programként vár Titeket a Meseterápia, a Meditáció, Relaxáció, az Önismeretei társasjáték, a Társasjáték mint kompetenciafejlesztés, vagy  az,  hogyan Beszéljünk mások előtt,  hogyan készülünk a Munka világára, Vállalkozásra, ogyan gazdálkodjunk okosan az Időnkkel, hogyan Tervezzünk, hogy megvalósítható legyen, hogy mit kell tudni a Hétköznapi pénzügyekről, és a Digitális világról, aminek részeként hasznos applikációkat mutatunk meg.

A projekt részeként közös rendezvényt, kirándulást és nyári tábort is szervezünk, amiket mind a Ti igényeitek alapján tervezünk és szervezünk Nektek és Veletek.

A résztvevők számára egyéni és kiscsoportos tanácsadásokat is kínálunk igényeitek szerint: Life coach, Pályaorientáció, Pszichológiai, jogi, Pár- és Családterápia, Életmód, Stílus, Tanulásmódszertan és ami nekünk nem jutott most eszünkbe. 🙂

Projektünk a C&A vállalat Cofra Alapítványának támogatásával valósul meg, ezért semmilyen költség nem terheli a résztvevőket.

Nem előadásokra és hosszú oktatásokra kell készülni. Rengeteg játék vár Titeket, és bár komoly témákkal foglalkozunk, a meghívott szakemberek mindannyian ismerik ezt a korosztályt és nagyon szeretnek velük dolgozni, pont annyira veszik magukat komolyan, amennyire szükséges. Garantált a sok kacagás, az igazi közösségi élmény, és a sok felismerés, csak légy nyitott. 

Egy olyan közeget teremtünk a foglalkozások során, amely befogadó, elfogadó, nincs teljesítmény-, sem megfelelési kényszer. Nincs vizsga, de megfelelt, nem felelt meg értékelés sem. Itt nincs rossz válasz, rossz kérdés, sem ideges előadó, sem feszült hangulat, sem dolgozat, sem kényelmetlen székek, se túl hideg. 

Nem kell semmit sem tenned most, csak kitölteni a rövid jelentkezési lapot. Kollégáink felveszik Veled a kapcsolatot, és megbeszélik Veled az első foglalkozás dátumát.

A 14 alkalomból álló foglalkozásokat szombati napokra tervezzük. Lesz köztük olyan, ami 9-16 óra között zajlik, de lesznek olyanok is, amik csak egy fél napot vesznek igénybe. Azt szeretnénk, hogy akik jelentkeznek, a teljes folyamatban vegyenek részt, hiszen így nem csak darabokat kaphatnak, hanem összeállhat a teljes kép.

Amit kínálunk:

jó hangulat, gyakorlatban alkalmazható tudás,  nem formális programok, közösség, rengeteg játék,

szuper szakemberek, egy életre szóló élmény.

GYIK - Gyakran Ismételt Kérdések

Most tényleg minden szombatomat be kell áldoznom?

A foglalkozásokat szombati napokra tervezzük két hetes kihagyásokkal. Az első alkalommal megtervezzük a többi nap időpontjait is. Lesz köztük olyan, ami 9-16 óra között zajlik, de lesznek olyanok is, amik csak egy fél napot vesznek igénybe. Ha csoport úgy dönt, akkor a rövidebb foglalkozások akár hétköznap esténkén is lebonyolíthatóak lesznek. A pontos menetrendet veletek rakjuk össze.

Mit tanulhatok itt?

Önmagadról és az emberek működéséről  tudhatsz meg sokat. Közelebb kerülsz önmagadhoz, és bátrabban építesz majd kapcsolatokat másokkal. Az önismeret, együttműködés fejlesztés, asszertív kommunikáció kihagyhatatlan elemek, de különleges és értékes programként vár Titeket a meseterápia, a meditáció, relaxáció, az önismeretei társasjáték, a társasjáték mint kompetenciafejlesztés, vagy  az,  hogyan beszéljünk mások előtt,  hogyan készülünk a munka világára, vállalkozásra, hogyan gazdálkodjunk okosan az időnkkel, hogyan tervezzünk, hogy megvalósítható legyen, hogy mit kell tudni a hétköznapi pénzügyekről, és a digitális világról, aminek részeként hasznos applikációkat mutatunk meg.

Nem szeretek idegenek előtt beszélni magamról, akkor is jöhetek?

A foglalkozásokon a nemformális pedagógia eszközeit alkalmazzuk. Sokat dolgozunk majd kiscsoportokban, közösen dolgozunk fel kérdésköröket. Lehetőséged lesz passzolni is akár a válaszokat.  Módszereinkkel egy olyan közeget teremtünk a foglalkozások során, amely befogadó, elfogadó, nincs teljesítmény-, sem megfelelési kényszer.

Rengeteg játék vár Titeket, és bár komoly témákkal foglalkozunk, a meghívott szakemberek mindannyian ismerik ezt a korosztályt és nagyon szeretnek velük dolgozni, pont annyira veszik magukat komolyan, amennyire szükséges. Garantált a sok kacagás, az igazi közösségi élmény, és a sok felismerés, csak légy nyitott. 

Miért áll ilyen sok alkalomból ez a program?

A foglalkozások nagy része egymásra épül. A szabadon választható elemek pedig külön-külön is értékesek és önállóan is megállják a helyüket. Igazából ennyi alkalom még kevés is. 🙂 Valódi eredményt és hatást szeretnénk elérni, valóban elmélyülni egy adott témában mindezt nem rohanva, nem 45 perces blokkokban gondolkodva, alaposan, a csoport terhelhetőségét, aktivitását figyelembe véve.

Kapok valamilyen tanúsítványt a végén?

Tanúsítvány nem lesz, de program végén kiállítunk egy névre szóló oklevelet.

Kell majd vizsgázni?

Nincs vizsga.

Miért lesz jó nekem, ha részt veszek az összes alkalmon?

Nagyon sok témát érintünk majd, és ha mindegyik alkalmon részt veszel teljesebb képet kaphatsz magadról, és arról, hogy mivel érdemes még többet foglalkozni. Életre szóló élményt kínálunk.

Lesz kirándulás is, múzeumba megyünk?

Igen, szervezünk kirándulást. Mindenképpen kikérjük előtte a véleményeteket. Olyan programot szervezünk, ami eltér a szokásos iskolai kirándulásoktól. Gondoltunk kalandparkra,különleges természeti helyekre,  komfortzóna kilépést segítő outdoor programokra (paintball, lézerharc, tájékozódási pálya stb. ) Múzeumba csak akkor megyünk, ha ti is szeretnétek.

Iskolai közösségi szolgálat keretében is mehetek?

Igen, megbeszélhetjük. Lehetőséget adunk a projketben arra is, hogy bizonyos tevékenységek elvégzése az IKSZ keretében történjen. pl. rendezvény tervezés, előkészítés, lebonyolítása, kirándulás, nyári tábor szervezése, lebonyolítása. Alapítványunk fogadó szervezet.

Szólhatok a barátaimnak is?

IGEN! És kérünk is, hogy szólj bárkinek, akit érdekelhet a program.

Muszáj nyíregyházinak lenni a jelentkezéshez?

A jelentkezés feltétele, hogy Nyíregyháza vagy környéke legyen a lakóhelyed. Ezért hirdettük meg a programot Nyíregyházán tanuló fiataloknak.

Jelentkezési határidő:

folyamatos

t

Ki jelentkezhet?

15 évét betöltött középiskolai vagy felsőoktatási tanulmányait folytató diákok, akik Nyíregyházán tanulnak

vagy már nem tanulnak, hanem dolgoznak, és 25. évnél fiatalabbak

akik vállalják, hogy a foglalkozásokon részt vesznek.

Csoportjainkba 20-20 fő jelentkezését várjuk, és több csoport indítását tervezzük.

A jelentkezéskor megadhatod, melyik nyitott turnusba szeretnél jelentkezni.

 Azok számára, akik már befejezték középiskolai tanulmányaikat, vagy dolgoznak vagy felsőoktatásban tanulnak külön csoportot indítunk 2024. évben.

?

Jelentkezz most!

Puzzle

A 18 éven aluli jelentkező esetében ki kell tölteni egy szülői hozzájáruló nyilatkozatot. A nyilatkozat és a tájékoztató innen letölthető: Szülői tájékoztató